„Ki volt Tessedik Sámuel? Templomépítő, evangélikus lelkész. Iskolaalapító, népnevelő és tanító. Gazda, az akác és a lucerna elterjesztője. Kísérletező tudós az alkalmazott tudományok területén. Talán az első vidékfejlesztő. Mert környezetében minden érdekelte, ezért mindennel foglalkozott, ami javításra, változtatásra szorult.”[1]
Tessedik Sámuel a magyar felvilágosodás korának egyik legjelentősebb képviselője volt, akinek munkájára egyaránt nagy hatással voltak Rousseau tanai, a felvilágosodás racionalizmusa és a pietizmus gyakorlati vallásossága.
Az ifjú Tessedik Sámuel
A Pest megyei Albertiben (mai nevén Albertirsa) született 1742. április 20-án. A német anyanyelvű, de szlovákul is tudó édesapja szintén evangélikus lelkész volt, édesanyja a pozsonyi származású, német ajkú Lang Erzsébet. Születése után két évvel az apa a békéscsabai gyülekezetbe került. A család az apa korai halála után költözött vissza Pozsonyba.
Középiskoláit a pozsonyi evangélikus gimnáziumban végezte. A gimnázium után a magyar nyelv elsajátítása céljából a debreceni református kollégiumban tanult tovább. Kétéves debreceni diákoskodás után a felvidéki városok (Kassa, Eperjes, Lőcse) érintésével gyalog tért vissza Pozsonyba, majd 21 éves korában a németországi Erlangen evangélikus egyetemére iratkozott be. A teológia mellett tovább bővítette orvosi és természettudományos ismereteit. Az egyetem elvégzése után ellátogatott több észak-német városba. Halléban a nagyhírű árvaházat, Jena és Potsdam környékén a csatornarendszereket, a vízszabályozó gátakat, az öntözéses kísérleteket, a lecsapolási munkálatokat, a homokra telepített erdős ligeteket, a homokmegkötést, a mezőgazdasági ipart, valamint a közoktatás fejlett intézményeit tanulmányozta.
Visszatérve, rövid pozsonyi és surányi tartózkodás után 1767-ben segédlelkészi megbízást kapott a Békés megyei Szarvason. Rövidesen vezető lelkésze lett a zömmel szlovák anyanyelvű gyülekezetnek. 1769-ben feleségül vette elődje, Markovitz Mátyás lelkész leányát, akinek halála (1791) után Lissoviny Karolinával kötött újra házasságot. Évtizedeken keresztül – 53 éven át – haláláig állt a szarvasi gyülekezet élén. Emellett az evangélikus iskolában tanított, ahol az írás, olvasás, számolás és hittan mellett a faültetés és a selyemhernyó-tenyésztés ismereteibe avatta be a növendékeket. Oktatás- és iskolapolitikai elgondolásait az 1780 májusában Szarvason alapított „Gyakorlati Gazdasági Intézet”-ben próbálta valóra váltani. Az iskola felállításában egyéni pedagógiai hajlamain és a külföldi példákon kívül jelentős szerepe volt az 1777-ben kiadott Mária Terézia-féle Ratio Educationis ösztönző hatásának is. A közoktatás első magyarországi állami reformja fokozni kívánta a természettudományos és mezőgazdasági jellegű ismeretek terjesztését is. Tessedik azonban felismerte, hogy a népoktatás területén az I. Ratio Educationis érdemi változást nem eredményezett. Szarvasra érkezésekor a falusi élet egyszerűsége helyett nagyfokú elmaradottsággal szembesült.
Tessedik Sámuel szobra Szarvason
Szakírói munkássága viszonylag későn bontakozott ki: negyvenkét éves volt, amikor első, egyben legfontosabb műve megjelent. Életműve mintegy négyszáz címjegyzéket tartalmaz. 1784-ben jelent meg fő műve, Der Landmann in Ungarn, és az 1786-ban Pécsen kiadott „A parasztember Magyarországban mitsoda és mi lehetne” címmel. Ebben a művében a magyar parasztság sanyarú életkörülményeinek okait kísérelte meg számba venni. Ezek között említi az iskolai oktatás elmaradottságát, a korszerű ismeretek hiányát, a rossz körülmények között folyó földművelést és állattenyésztést, az aprófalvas településrendszert, az elmaradott szokásokat, babonákat, a szükséges piacok hiányát. Művének nagyobbik részében arra keresi a választ, hogy milyennek kell lennie az eszményi falunak: fontos feladatnak tekintette a település szerkezetének, az utcák és a házak megfelelő elrendezésének kialakítását. Munkásságát e művére hivatkozva Féja Géza is méltatta Viharsarok című művében: „Tessedik mindenekelőtt nemcsak alapját vetette meg a magyar agrárirodalomnak, hanem mintegy másfélszáz komoly tudományos értékű művével fel is virágoztatta. A nemzetnevelés és a gazdasági szakoktatás kérdését egészen összeolvasztotta.”[2]
Fontosabb szakmunkái közt érdemel említést az 1801-ben németül és magyarul megjelent műve, amely az eredményes rétgazdálkodással és a lóhere termesztésével foglalkozik. Ezen kívül összeállította Szarvas gazdasági fejlődésének krónikáját az újratelepítéstől, 1722-től 1806-ig. Küzdelmes pályafutásának sikereit és kudarcait Das Leben eines evangelischen Landpfarrers című önéletrajzában írta meg.
A szarvasi iskolának a kezdeti, nagy visszhangot keltő sikerek után azonban mind több gonddal kellett szembenéznie. Az 1790-es években egyre több vitája támadt az egyházközség elöljáróival. 1795-ben az iskola működését fel kellett függeszteni. A hathatósabb állami támogatás nyomán 1798-99-ben ugyan újra beindult a képzés, de Tessedik ekkor már parasztfiatalok nélkül volt kénytelen iskoláját néhány évig tovább működtetni. 1806-ban végleg bezárta kapuit az Európa-szerte ismertté vált gazdasági iskola.
Pedagógiai munkája mellett széles körű tevékenysége kiterjedt az Alföld – elsősorban Szarvas – életének minden területére. Gyakorlati munkásságának fontos fejezete az alföldi szikesek fásítása. Ő honosította meg Szarvason és környékén az akácfát, s alkalmazott gazdaságában mezővédő erdősávot. Sokat tett a helyes rétművelés, a szénaszárítás és a szénapajták építése terén. A gyakorlatban adott jó példát a lóhere és a lucerna termelésére. Először alkalmazott sorvetést. Szorgalmazta a kukorica termesztését, a kapások szántóföldi művelését a talaj termőerejének fokozása céljából is fontosnak tartotta. Meghonosította a vasborona és a henger használatát.
A szikesek javítása mellett jelentős eredményeket ért el a kertészeti kultúrák termesztése terén. Hozzáfogott a saláta, sárgarépa és a burgonya termesztéséhez, gyűjtötte a gyógyfüveket. Széles körű kísérletezést folytatott a gyümölcsfák meghonosítása, az oltványok nevelése terén. Az 1790-es évek közepére a különböző területekről begyűjtött alanyokból mintegy 300 fajtát tenyésztett ki. Szenvedélye lett a szőlőművelés is, sikeres kísérleteket folytatott az aszúborral. Saját munkásságával kapcsolatban úgy gondolta, hogy korszakalkotó változásokat eredményezhet a természet és az ember viszonyában. „Gazdasági kertem nyilvánvalóvá tette azt a XVIII. század végéig félreismert nagy igazságot, hogy az ember, mint Istennek privilegizált sáfára a földön, ha méltóságát, képességeit, rendelkezésre álló eszközeit felismeri s hasznosítja, szorgalommal még az éghajlatot is enyhébbé formálhatja.” Szinte a jövőbe látva, profetikus hangvétellel írta: „Ahol nem gondoltam, nem is gyanítottam, ott is bő gyümölcsöket termett a mag, melyet szóban és írásban elhintettem. De remélem, még síromon is ki fognak kelni a virágok, melyek magvát tán időnek előtte, tán terméketlen földbe, jó reménység fejében elvetettem.”[3] (Tessedik Sámuel Összegyűjtött Írásai)
Szarvason hunyt el 1820. december 27-én.
Főbb munkái:
Der Landmann in Ungarn, was er ist und was er sein könnte; nebst einem Plane von einem regulierten Dorfe. Pest, 1784. (Magyarul: A parasztember Magyarországon mitsoda és mi lehetne. Ford. Kónyi János. Pécs, 1786.)
Ökonomisch-physikalisch-statistische Bemerkungen über den gegenwärtigen Zustand des Landwesens in Ungarn. Pressburg, 1787.
Declarationes duae coram incl. commissione regia die 9 et 10 Mai 1792. Factae, atque scholam oeconom. [s.l.], [s.a.]
An das Ungarische, besonders Protestantische Publicum, detaillirte Erklärung der Ursachen des Entstehens und des Einschlafens des ersten Praktisch-Oekonomischen Industrial-Instituts zu Szarvasch. 1798. (Magyarul: Részleges felvilágosítás)
Neuer Wiesen-Rektifikazions-Plan Ofen. 1800. (Magyarul: Új módja a rétek igazításának. Buda, 1801.)
Nachricht von dem Anbau und der Benutzung des Lucerner-Klees. [s.l.], [s.a.]
Zsilinszky Mihály (szerk.): Teschedik Sámuel önéletírása. Pest, 1873.
Nádor Jenő (ford., szerk.): Szarvasi nevezetességek, azaz Szarvas mezőváros gazdasági krónikája. Budapest, 1938.
Vincze László (szerk.): Tessedik Sámuel válogatott pedagógiai művei. Szerk. Vincze László Budapest, 1956.
Hanzó Lajos (szerk.): Tessedik Sámuel kisebb írásai. Szarvas, 1960.
Felhasznált irodalom:
A reformer Tessedik: Tessedik Sámuel összegyűjtött írásai. Szarvas, Tessedik Sámuel Főiskola, 2002.
Féja Géza: Viharsarok. Athenaeum, Budapest, 1937.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
