Aktuális információk - 2024 ünnepi nyitvatartás
Nyitó oldali csempék
Tartalom megjelenítő
175 éve ülésezett az országgyűlés Debrecenben A császári csapatoknak a fővárost fenyegető támadásakor Kossuth Lajos javasolta, hogy az országgyűlés költözzön Debrecenbe. Az Országos Honvédelmi Bizottmány 1849. január 1-én, Kossuth Lajos és családja 1849. január 7-én érkezett Debrecenbe. 1849 elején több ezer menekült érkezett a városba, kormányhivatalnokok, országgyűlési képviselők és családtagjaik, katonák. A pesti menekültek nagy részének a helyi lakosok adtak szállást és élelmet. Kossuth és családja a Városháza első emeletén lakott, ott helyezték el a Szent Koronát is. Az országgyűlés képviselőháza a Református Kollégium Oratóriumában (Imatermében), a felsőház a Városházával szemben található Andaházi-Szilágyi-házban ülésezett. A képviselőházi ülések nyilvánosak voltak, így a karzaton ülve a debreceniek rendszeresen részt vettek az üléseken.
Két manifesztummal rendelkezik a könyvtár ebből az időszakból. A magyar néphez című dokumentumot Debrecen város könyvnyomdájában nyomtatták, feltehetően hivatalos országgyűlési kiadvány, amely beszámol a helyzetről az országgyűlés megnyitása előtt.
„A magyar nép könyebbségét, javát, és az ország boldogságát kivini törekvő országgyűlés Debreczenben van... Hidj hát magyar nép... támogasd kitelhető erőddel az országgyűlést, és akkor az ellened támadott németek... a Tisza partján hagyandják bizonyosan fogaikat.”
A másik manifesztumot 1849. január 16-án az Országos Honvédelmi Bizottmány nevében Kossuth Lajos adta ki, akinek nagy hatású beszédei, manifesztumai gyakran a legpontosabb kifejezői az országgyűlés és a nemzet által követett, képviselt céloknak, álláspontoknak.
A dokumentum címe: Az országos honvédelmi bizottmánytól Szeged Város Közönségének. Így kezdődik: „Az országgyűlés, a nemzetet képviselő ezen legtörvényesebb hatóság Debreczenben székel.” Az országgyűlés határozata megtiltja az ellenség ellátását: a takarmányt és az élelmiszert ha elrejteni nem lehet, meg kell semmisíteni. Tilos az ellenféllel tárgyalni. A közadókat Debrecenbe kell küldeni. Az újoncokat a kijelölt helyekre irányítsák. A papír második oldalára rányomtatták a képviselőház január 13-diki jegyzőkönyvének kivonatát is.
A debreceni országgyűlésen elhangzottakat naponta közölték a Közlönyben, amely az első hivatalos lapja volt Magyarországnak. A megtorlás időszaka alatt azonban alig maradt a lapból példány, így Pap Dénes győri ügyvéd, – aki Kossuth Lajos mellett futárszolgálatot teljesített – úgy gondolta, könyvben kiadja a hivatalos lapban megjelent országgyűlési szövegeket. A parlament Debreczenben 1849-ben (I – II., Lipcse, 1870) című kötet időrendben tartalmazza képviselőházban elhangzottakat 1849. január 9-től március 24-ig (I-XXIV. ülés), valamint a felsőház I-IV. ülését, mely 1849. március 12. és 24. között volt. A 111. oldaltól két Jókai írást is közöl, amelyekről 1849. február 9-én és 10-én zajlott az ülésen vita.