Nyitó oldali csempék
Tartalom megjelenítő
A nők újságolvasókká válásának az elmúlt századokban sokkal több akadálya volt, neveltetésük, gazdasági helyzetük, társadalomban betöltött szerepük okán, mint férfitársaiknak. A 18. század elején Angliában és Németországban kiadott hetilapok élen jártak a hölgyek megszólításában. Magyarországon 1794 júliusában jelent meg az első, csak a főrendű asszonyok körében népszerű Uránia. A hölgyek számára íródott „divatlapok” megjelentetése az 1830-40-es évekre tehető. Ekkor láttak napvilágot a sajtótörténeti szempontból is jelentős Regélő, Rajzolatok, Pesti Divatlap, Magyar Életképek, Honderű című folyóiratok. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukása azonban nemcsak a kiadványok megjelenésére, hanem a női olvasók irodalmi szükségleteire is hatást gyakorolt.
1849. november 15-én a kormány félhivatalos lapjával, a Magyar Hírlappal egy napon ezekkel a mondatokkal indította el Nagy Ignác a naponta megjelenő időszaki kiadványt, a Hölgyfutárt: „Kéretnek Magyarország hölgyei, hogy engedjék borús szép arcaikat igéző mosolyra deríttetni, és ragyogó szemeikből a könyökét elvarázsoltatni, mert könyök árjában megfullad az erő, s erő nélkül dermesztő pangás az élet; ha pedig csakugyan sírni akarnak, tehát hullassanak örömkönnyüket. Ezt óhajtja eszközölhetni a Hölgyfutár.” A szerkesztő lapjának kiadásával hiánypótló feladatra vállalkozott, hiszen a forradalom után egyetlen időszaki kiadvány sem volt, amely tartalmában a hölgyek ízlését, igényét és érdeklődési körét tartotta volna szem előtt.
A Budapesten kiadott Hölgyfutár nevét a német kifejezésből, a Damen-Courier (női futár) irodalmi fordítása szolgált alapul. Alcíme, a „Közlöny, az irodalom társasélet és divat köréből” pontosabb meghatározást adott a lapban megjelent művek tartalmát illetőlen. Nagy Ignác nem kevés tapasztalattal rendelkezett, hiszen szerkesztője volt a Rajzolatok és Jelenkor című kiadványoknak, valamint segédszerkesztője a Budapesti Hiradónak.
A Hölgyfutár, a nehéz anyagi körülmények ellenére azzal a nem titkolt szándékkal jelent meg naponta, hogy olvasóközönségével folyamatos kapcsolatban legyen, és ébren tartsa bennük a szépirodalom iránti igényt. A négyoldalas kiadványban kezdetben megjelent versek, novellák hangulatára a szabadságharc elvesztése rányomta bélyegét. Ellenzéki hangvételét a sajtórendőrség is észrevette, ezért olykor Nagy Ignácnak figyelmeztetnie kellett munkatársait az „önmérséklet” gyakorlására. A lap minden számban találkozott az olvasó a Hírharang című rovattal, amely külföldi kulturális hírekkel szolgált és értesülhetett a Nemzeti színházról megfogalmazott információkról is. Szerzői között megtalálhatók voltak a vidékről Pestre került kezdő fiatal írók, valamint hölgyek tollából származó írások, mint ahogy Arany János, Vajda János, Tompa Mihály egy-egy költeménye is. A párizsi divatképpel havonta egyszer örvendeztették meg a hölgyközönséget.
Nagy Ignác halála után (1854. ápr. 6.) a lap segédszerkesztője Berecz Károly lett, majd a Tóth Kálmán vette át a Hölgyfutárt, amely később, másféléves haldoklás után 1864. november 6-án jelent meg utoljára. Jelentőségéről beszéljenek a számok: „10 év alatt 781 eredeti novellát, regényt közölt, továbbá 176 fordítást, tehát majdnem ezer prózai elbeszélő művet. Ebben a tekintetben minden más időszaki sajtótermékünket felülmúlta”. (Nagydiósi Gézáné: Magyarországi női lapok a XIX. század végéig)