1861. április 22-én született Pesten. Édesapja Tisza Kálmán, a dualizmus korszakának meghatározó miniszterelnöke (1875-1890). Budapesten, Berlinben és Heidelbergben tanult jogot és közgazdaságtant. Politikatudományból doktorátust is szerzett. Ezután a Belügyminisztériumban a közigazgatás gyakorlatával, Bihar vármegyében pedig a megyei politizálással ismerkedett meg. 1886-ban időközi választáson a Vízakna központú választókerület országgyűlési képviselőjévé választották az édesapja által vezetett Szabadelvű Párt jelöltjeként. 1887-ben újraválasztották, 1892-ben pedig Újbányán választották meg. 1896-ban Ugra mandátumát nyerte el. 1897-ben nagybátyja, Tisza Lajos ráruházta grófi címét. 1901-ben újraválasztották kerületében.

Súlya pártján belül egyre nőtt, például nagy szerepe volt a szabadelvűek katonapolitikai programjának kidolgozásában. 1903 novemberében Ferenc József miniszterelnöknek kérte fel. Kormányfői ciklusára esett II. Rákóczi Ferenc újratemetése. A függetlenségpárti ellenzék obstrukciója, vagyis a parlamenti munka lassítása ekkor már évek óta tartott, s Tisza a megoldást a házszabály szigorításában látta. Mivel az ellenzék ez elől elzárkózott, a kormányfő a szabadelvű házelnökkel együttműködve végül házszabályellenes döntéssel érte el a szigorítást. Ennek hatására az ellenzék mérsékelt és keményvonalas pártjai, összefogva a kormánypártból kilépő képviselők csoportjával Szövetkezett Ellenzék néven egy szervezetbe tömörültek és fizikai eszközökkel folytatták a parlamenti munka akadályozását. A patthelyzet feloldására 1905-re és 1906-ra kiírt választásokon egymás után győzelmet arattak, és létrehozták a korszak első és egyetlen nem kiegyezési gyökerű kormányát. Tisza Budapest IV. kerületének képviselője lett, az ellenzékbe került Szabadelvű Párt pedig a feloszlás mellett döntött. Az 1910-es választásra azonban elolvadt a célkitűzéseiket a rendszeren belül nehezen megvalósító függetlenségiek támogatottsága, így a voksolást a korábbi szabadelvű politikusok által létrehozott Nemzeti Munkapárt nyerte meg. Tiszát képviselővé választották Aradon, de az újabb kormányfőséget a korábbi konfliktusok kiújulásától tartva egyelőre nem ambicionálta. 1912 májusában, a folytatódó ellenzéki obstrukció közepette Tiszát a kormánytöbbség a Képviselőház elnökévé választotta. Házelnökként erélyesen fellépett az obstrukció ellen, s a munkapárti miniszterelnök lemondása után, 1913 júniusában ismét elvállalta a kormányfőséget.

Második miniszterelnökségének idejére esett az első világháború kitörése. Tisza Ausztria-Magyarország hadba lépését a nemzetközi status quo híveként ellenezte, de álláspontjával kisebbségben maradt a Monarchia vezetésén belül. Azonban mivel a háború alatt ő állt Magyarország élén, a közvélemény az ő személyéhez kötötte a konfliktussal járó nehézségeket. Az általa ellenzett választójogi és szociális reformokkal szimpatizáló IV. Károly trónra lépése után nem sokkal, 1917 júniusában Tisza lemondott a kormányfőségről.

Lemondása után úgy érezte, személyesen ki kell vennie a részét a háborúból, ezért a 2. honvéd huszárezred parancsnoki tisztét elfoglalva előbb az orosz, majd az olasz frontra ment. Tisza egészen 1918 szeptemberéig szolgált a hadseregben, ezután pedig arra koncentrált, hogy tárgyalások útján tartsa együtt a széteső Monarchia népeit. Két hétig tartó horvátországi és boszniai megbeszélései azonban nem jártak eredménnyel, mivel a háborús helyzet jugoszláv egységtörekvéseknek kedvező alakulásának fényében már nem tudott vonzó ajánlatot tenni a délszláv népeknek. Ezután Tisza visszatért Budapestre. Az ő ösztönzésére döntött úgy a Nemzeti Munkapárt, hogy az egységes és stabil kormány megteremtése érdekében beolvad a legjelentősebb ellenzéki pártok egyesüléséből született 48-as Alkotmánypártba. Az így létrejött kormányt azonban elsöpörte az őszirózsás forradalom.

A háború utolsó napjainak egyikén, 1918. október 31-én a frontról hazatért katonák hatoltak be Tisza István Hermina úti villájába és meggyilkolták a politikust. A merénylet elkövetőinek személye és pontos indítékuk máig tisztázatlan.

Tisza István az angolszász liberalizmus híve és az angol parlamentáris hagyományok tisztelője volt. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a századforduló Magyarországának társadalmi és nemzetiségi viszonyai nem teszik lehetővé a gyors demokratizálódást: a választójog kiterjesztése ingatag kormányzathoz és az országot lakó népek közötti széthúzáshoz vezetne. Elkötelezett híve volt a kiegyezés rendszerének és a regionális stabilitásnak, mert úgy látta, hogy a magyarság számára ez az elrendezés jelenti a legszélesebb mozgásteret és a legnagyobb védelmet a külső fenyegetésekkel szemben. Elvei mellett rendíthetetlenül kitartott és mindent megtett érvényesítésükért, ami megosztó politikussá tette a kor egyre inkább változásokat váró Magyarországán. Megítélését és sorsát ugyanakkor végül egy rajta nagyrészt kívül álló esemény, az első világégés határozta meg.

Érdekesség, hogy Tisza István szellemi hagyatékának az 1920-as és 1930-as években az egyik legfontosabb gondozója Nagy Miklós, a Képviselőházi Könyvtár 1921 és 1940 közötti igazgatója volt. (Tisza képviselőként és miniszterelnökként gyakori látogatója volt a könyvtárnak.) 1926 és 1934 között Nagy szerkesztette az Országos Tisza István Emlékbizottság által kiadott Tisza-évkönyvet, s a kiadvány számára maga is bibliográfiát és repertóriumot állított össze.

A Tisza István képviselőházi beszédeiből az 1930-as években összeállított négy kötet, valamint a gyűjteményt kiteljesítő, 2011-ben kiadott újabb két könyv könyvtárunk állományának részét képezi.

Emellett olvasóink figyelmébe ajánljuk még az Országház Filmműhely 2018-ban készült dokumentumfilmjét Tisza István életéről, melynek címe „Ahogy éltem, úgy fogok meghalni” – Tisza István tragédiája:

Ajánlott irodalom:

Ifj. Bertényi Iván (szerk.): Tisza István, két korszak határán. Budapest, Országház Könyvkiadó, 2020.
OGYK jelzet: 924.472

Horánszky Lajos: Tisza István és kora I-II. Budapest, Tellér Kiadó, 1994.
OGYK jelzet: KK IV/11414:1-2

Maruzsa Zoltán (szerk.): Tisza István és emlékezete: tanulmányok Tisza István születésének 150. évfordulójára. Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézet, 2011.
OGYK jelzet: KK IV/14177

Östör József: Tisza István saját szavaiban. Budapest, Auktor Kiadó, 2006.
OGYK jelzet: 593.684

Pölöskei Ferenc: Tisza István és kora. Budapest, Éghajlat Könyvkiadó, 2014.
OGYK jelzet: KK IV/11724

Tőkéczki László: Tisza István eszmei, politikai arca. Budapest, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 2018.
OGYK jelzet: KK IV/14195

Vermes Gábor: Tisza István. Budapest, Osiris Kiadó, 2001.
OGYK jelzet: KK IV/14175