Actual information Duplicate 0
Nyitó oldali csempék
Asset Publisher
Az évente négyszer, így immár 111. alkalommal odaítélt Magyar Örökség Díjra annak létrehozói a világ magyarságának szellemi becsületrendjeként tekintenek. A Magyar Örökség és Európa Egyesület 1995 óta a kitüntetett intézményeken és magánszemélyeken keresztül a magyarság erkölcsi és szellemi teljesítményét ismeri el, többek között azzal a céllal, hogy erősítse a nemzeti összetartozás érzését.
Idén az Országgyűlési Könyvtár is részesült az elismerésben, melyet a Bírálóbizottság állampolgári javaslat alapján ítélt az intézménynek. A díjat dr. Redl Károly könyvtárvezető 2024. december 14-én vette át a Ráday Ház dísztermében hat további díjazottal egyetemben.
A díjátadó ünnepségen az Országgyűlési Könyvtárat Prof. Dr. Smuk Péter alkotmányjogász, egyetemi tanár méltatta, hangsúlyozva intézményünk kiemelkedő szerepét a törvényhozás támogatásában, az állam- és jogtudományi oktatás színvonalának emelésében, valamint – a Könyvtár, ami összeköt című ösztöndíjprogram révén – a határon túli kapcsolatok építésében.
A kitüntetésről és a korábbi díjazottakról az Egyesület honlapján tájékozódhatnak.