A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.

Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. A törvény a békeszerződés aláírásának 90. évfordulóján, 2010. június 4-én lépett hatályba.

A törvény preambuluma így szól:

"Mi, az Országgyűlés tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok, akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni, hazánkért és a magyar nemzet egészéért, az Alaptörvényben rögzített felelősségünk jegyében, a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájára, a történelmi Magyarországot szétdaraboló, s a magyar nemzetet több állam fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátumra emlékezve, számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, egyaránt tiszteletben tartva a magyar nemzet érdekeit és más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkodjanak, attól a céltól vezettetve, hogy e cselekedettel hozzájárulunk a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló békés jövőjéhez, s egyúttal a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez, a következő törvényt alkotjuk:"

Emlékezésképpen egy az akkor íródott versek közül:

JUHÁSZ GYULA: TRIANON

Nem kell beszélni róla sohasem,

De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,

Amíg magyar lesz és emlékezet,

Jog és igazság, becsület, remény,

Hogy volt nekünk egy országunk e földön,

Melyet magyar erő szerzett vitézül,

S magyar szív és ész tartott meg bizony.

Egy ezer évnek vére, könnye és

Verejtékes munkája adta meg

Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,

Hol királyokat koronáztak egykor,

S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,

Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!

És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja

Európának, a Kárpátok éke,

És mienk volt a legszebb kék szalag,

Az Adriának gyöngyös pártadísze!

És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol

Ferenczy festett, mestereknek álma

Napfényes műveken föltündökölt,

S egész világra árasztott derűt.

És nem lehet feledni, nem soha,

Hogy Váradon egy Ady énekelt,

És holnapot hirdettek magyarok.

És nem lehet feledni, nem, soha

A bölcsőket és sírokat nekünk,

Magyar bölcsőket, magyar sírokat,

Dicsőség és gyász örök fészkeit.

Mert ki feledné, hogy Verecke útján

Jött e hazába a honfoglaló nép,

És ki feledné, hogy erdélyi síkon

Tűnt a dicsőség nem múló egébe

Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!

Ő egymaga a diadalmas élet,

Út és igazság csillaga nekünk,

Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,

Balsorsban és kétségben, ó, magyar,

A pokol kapuin is győzni fogsz,

S a földön föltalálod már a mennyet!

S tudnád feledni a szelíd Szalontát,

Hol Arany Jánost ringatá a dajka?

Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,

Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,

Bírnád feledni Kassa szent halottját?

S lehet feledni az aradi őskert

Tizenhárom magasztos álmodóját,

Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?

Trianon gyászos napján, magyarok,

Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,

Rossz csillagok alatt virrasztva járók,

Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan

S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött

Ma fogjatok kezet, s esküdjetek

Némán, csupán a szív veréseivel

S a jövendő hitével egy nagy esküt,

Mely az örök életre kötelez,

A munkát és a küzdést hirdeti,

És elvisz a boldog föltámadásra.