Pfeiffer Zoltán 1900. augusztus 15-én született Budapesten. Jogot végzett, majd ügyvédi és bírói vizsgát tett. 1931-ben belépett az egy évvel korábban létrejött, a kormányzó Egységes Pártból kivált Független Kisgazdapártba. 1936-tól már pártfőügyészként (az etikai testület vezetőjeként) vett részt az FKgP belső életében, majd az 1939-es parlamenti választáson – a Horthy-korszak egyetlen titkos szavazás mellett megtartott törvényhozási választásán – pártja kampányát szervezte.

​​​​​A második világháború alatt is aktívan részt vett a politikai életben, fontos szerepet vitt a háború után kívánatos politikai viszonyok előkészítésében: 1943-ban tető alá hozott egy megállapodást a kisgazdák és a szociáldemokraták között, amelynek értelmében a vidéki, illetve a városi Magyarország elsőszámú ellenzéki ereje együttműködött volna a konfliktus lezárulta utáni kormányzás és újjáépítés során, egyben előre kizárták a kooperációt az egyre aktívabb kommunistákkal. A német megszállás idején az illegalitásba szorult politikai és társadalmi szervezeteket tömörítő, hazánk függetlenségének visszaszerzését célul kitűző Magyar Frontban ő képviselte a kisgazdákat. A nyilaspuccsot követően az akkor már szintén kisgazda Bajcsy-Zsilinszky Endrével közösen megszervezte a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága nevű szervezetet, amely egy náci- és nyilasellenes fegyveres felkelésre dolgozott ki terveket. 1945 tavaszán a szovjet hadsereg előrehaladásának nyomában felálló, Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja lett.

A háború után 1945 novemberében hazánk történetében először általános választójog mellett megszervezett parlamenti választáson ismét bekerült a Nemzetgyűlésbe, Budapestről. (Ez év őszétől már a főváros törvényhatósági bizottságának tagja volt.) A megalakult koalíciós kormányban igazságügyi államtitkár lett. Ebben a pozícióban igyekezett meggátolni a kommunisták rendőrségre és bíróságokra kifejtett nyomásgyakorlását. 1947-ben követőivel elhagyta a Kisgazdapártot, mert véleménye szerint az túlzottan teljesítette a kommunisták követeléseit, például őt is visszahívták a kormányból –, és létrehozta a Magyar Függetlenségi Pártot. A párthoz Zsedényi Béla, az Ideiglenes Nemzetgyűlés volt elnöke és Miklós Béla, az Ideiglenes Nemzeti Kormány egykori vezetője is csatlakozott. Hogy nézetei biztosan eljussanak a választókhoz, Ellenzék címmel Pfeiffer egy hetilapot is elindított. Az új párt a kommunista nyomásra kiírt, csalásokkal terhelt „kékcédulás” választáson 14%-os eredményt ért el, azonban ajánlásaik utólagos megkérdőjelezésével a Kommunista Párt elérte, hogy a választási bizottság megsemmisítse a megszerzett mandátumait. Mivel Pfeiffer nyilvános nyilatkozatokban tiltakozott az eljárás ellen, a kommunista vezetésű Belügyminisztérium egyszerűen feloszlatta pártját. Pfeiffer mentelmi joga ezzel megszűnt. Mivel ekkor már megtörtént Kovács Béla elhurcolása, valamint Nagy Ferenc és Varga Béla elüldözése, azaz már egyértelmű volt, milyen sors vár az antikommunista kisgazda vezetőkre, Pfeiffer azt látta legjobbnak, ha az Egyesült Államokba távozik. Magyarországon ezután megfosztották vagyonától és állampolgárságától. Az emigrációban tagja lett a Magyar Nemzeti Bizottmány végrehajtó bizottságának. Az Amerikai Magyar Népszavában (melynek rövid ideig főszerkesztője is volt) és a Szabad Európa Rádióban folyamatosan érvelt a független Magyarország ügye mellett. 1981. augusztus 16-án hunyt el New York-ban.

​​​​​​Pfeiffer Zoltán pályája iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk A megbélyegzés hatalma: Pfeiffer Zoltán, 1900-1981 című kötetet, amely megtalálható könyvtárunkban.

Laczkó Bence