Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

A Blog Könyvajánlók tartalom.

Koi Gyula a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa és az MTA tudományos munkatársa. Kötetének fő célkitűzése, hogy bemutassa a magyar közigazgatás-tudományt – közigazgatási jogot és közigazgatástant – ért külföldi hatásokat a reformkortól 1945-ig.
Megjelent az ELTE Eötvös Kiadó gondozásában a kiemelkedő magyar jogtudósok életét és munkáságát bemutató sorozat negyedik kötete.
Bihari Péter a 20. század eseményeinek alapos ismerője, Közép-Európa és az I. világháború történetének neves szakértője ebben a kötetében 35 év kutató munkáját összegzi.
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gondozásában jelent meg Kolozsváron Varga Attila, a Sapientia – EMTE Jogtudományi és Európai Tanulmányok Tanszéke docensének kötete.
A kötet szerzői a hazai jogi felsőoktatásban tevékenykedő – hosszú évek tapasztalatával rendelkező kutató és gyakorló – jogászok. A tanulmánykötet célja, hogy a személyiség védelmének és a médiának szövevényes kapcsolatrendszerében megpróbáljon utat mutatni egy-egy kérdésben.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem elsősorban saját oktatói, kutatói erőforrásainak mozgósításával, az egyes szakterületek jeles képviselőinek bevonásával, az Európai Uniós fejlesztési források felhasználásával viszonylag rövid idő alatt jelentős mennyiségű, korszerű tananyagot bocsát az egyetemi polgárok rendelkezésére.
A mű szerzője, Dr. Tremmel Flórián évtizedek óta foglalkozik igazságügyi retorikával. Ezt a kézikönyvet nemcsak az igazságszolgáltatásban tevékenykedő kezdő jogászok számára írta, hanem „a tapasztalt, jelentős gyakorlattal rendelkezőknek is, továbbá a nyilvános politikai szereplőknek, illetve politikai pályára készülőknek.”
Az ELTE Eötvös Kiadó gondozásában megjelent kötet a jogászi hivatásgyakorlók történetét mutatja be 1869 és 1937 között.

Bannerek

Olvasói fiók

Magyar Jogi Portál

Országház Könyvkiadó

MPGY

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo