Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

A Magyar Törvények Grill-féle kiadásaa Grill Könyvkiadó egyik legjelentősebb sorozata volt. Grill Károly eredetileg 1841-ben alapított könyvkiadói és könyvkereskedői vállalkozása egyike a legrégibb magyarországi könyvkereskedéseknek. A kiadó az 1890-es évek elejétől jogi szakkönyvekre szakosodott, elsősorban döntvénytárakat és törvénytárakat adott ki. Több nevezetes kiadványuk, sorozatuk is volt, így többek között a Grill-féle döntvénytár, a Grill-féle jogi könyvtár vagy a Közigazgatási Törvénytár.
A Nieuwe wereld – magyarul Újvilág – egy 1902-ben, a hollandiai Haarlem városában megjelent, közel 400 oldal hosszú, az Amerikai Egyesült Államokban tett utazásról szóló, holland nyelvű útleírás.
1821. március 2-án született Bérczy Károly író, újságíró, akadémikus. Nevéhez fűződik az első magyar sportlap megalapítása 1857-ben, emellett nyelvújítóként is jeleskedett: neki köszönhetjük „mezőny” és „lőtávol” szavunkat.
Az Országgyűlési Könyvtár kiemelt hangsúlyt helyez a főgyűjtőköri tudományterületekkel (jogtudomány, politikatudomány, történelem), a nemzetközi szervezetekkel (ENSZ, EU), valamint a külföldi parlamentek működésével kapcsolatos friss külföldi szakirodalom minél szélesebb körű beszerzésére. Az alábbiakban a közelmúltban feldolgozott, az Európai Unióval foglalkozó külföldi köteteinkből adunk közre egy válogatást.
Az Országgyűlési Könyvtár kiemelt hangsúlyt helyez a főgyűjtőköri tudományterületekkel (jogtudomány, politikatudomány, történelem), a nemzetközi szervezetekkel (ENSZ, EU), valamint a külföldi parlamentek működésével kapcsolatos friss külföldi szakirodalom minél szélesebb körű beszerzésére. Az alábbiakban a közelmúltban feldolgozott, parlamentarizmussal foglalkozó külföldi köteteinkből adunk közre egy válogatást.
A modern magyar jog kiépülése 1861-től indult meg hazánkban, melynek első és egyik legfontosabb mérföldkövét az 1861. január 23-tól március 4-ig ülésező Országbírói Értekezlet munkájának eredményeként megalkotott Ideiglenes Törvénykezési Szabályok jelentették.
Concha Győző jogtudós, egyetemi tanár, az MTA tagja és vezető tisztviselője az egyik legnagyobb hatású magyar szakember volt a közigazgatás-tudomány művelői között. Széles látókörű gondolkodó, „homo universitas”, aki tudományos munkásságával megkerülhetetlen tényezővé vált a hazai közigazgatás-tudomány, az alkotmányjog és a később valóban önálló diszciplínává vált politológia világában.
Az Országgyűlési Könyvtár kiemelt hangsúlyt helyez a főgyűjtőköri tudományterületekkel (jogtudomány, politikatudomány, történelem), a nemzetközi szervezetekkel (ENSZ, EU), valamint a külföldi parlamentek működésével kapcsolatos friss külföldi szakirodalom minél szélesebb körű beszerzésére. Az alábbiakban a közelmúltban feldolgozott, történelmi tárgyú külföldi köteteinkből adunk közre egy válogatást.

Bannerek

Olvasói fiók

Magyar Jogi Portál

Országház Könyvkiadó

MPGY

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo