Aktuális információk - második sor

Kedves Olvasóink!
A könyvtár a húsvéti ünnepekre való tekintettel 2024. március 29. és április 1. között zárva tart.
Kellemes ünnepeket kívánunk önöknek!

Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

A Blog Évfordulók tartalom.

A kiegyezést nehéz úgy megérteni, elfogadni, hogy alaposan ne vizsgálnánk meg a történelmi előzményeket, a benne résztvevők álláspontját és a nemzetközi hatalmi erőviszonyokat.
Nagy Imre és mártírtársainak 1989. június 16-án történt újratemetése a magyar rendszerváltás talán legfontosabb lélektani pillanata volt, amely egyszerre szimbolizálta az államszocialista rendszer ideológiai alapjainak repedezését, az 1956-ban elvesztett remények feltámadását, valamint a forradalom hőseinek rehabilitálását.
Tavaly június 4-én hosszabban megemlékeztünk honlapunkon a trianoni békeszerződés aláírásának 95. évfordulójáról. Az a tény azonban, hogy az idei nem „kerek” évforduló, semmit sem vesz el az emléknap jelentőségéből, hiszen ez az esemény azóta is történelmi tanulságok kimeríthetetlen tárházát nyújtja számunkra, melyekről sosem beszélhetünk eleget.
A pesti országház felépítésének ötlete először az 1830. évi pozsonyi országgyűlésen merült fel. 1843-ban József nádor felkérte Pollack Mihályt, a kor egyik legkiemelkedőbb magyar építészét az épület megtervezésére, de az 1843-1844. évi pozsonyi országgyűlés túlságosan magasnak ítélte a költségeket, ezért elvetette a tervet. 1845-ben nemzetközi pályázatot hirdettek újabb tervek elkészítésére, ezek elbírálására azonban a forradalmi események miatt nem került sor.
Decsy Sámuel Rimaszombaton (Gömör megyében) született 1742. január 2-án. Pozsonyban és Sárospatakon tanult, majd egyházi ösztöndíjak segítségével német, illetve holland egyetemeket látogatott, ahol bölcseleti és orvosdoktori oklevelet szerzett. Bécsben telepedett le s élt haláláig, 1816. január 25-dikéig.
90 éve, 1925. május 29-én hunyt el Plósz Sándor perjogász, egyetemi tanár, igazságügy-miniszter, akadémikus, a magyar polgári perjog tudományos művelésének egyik legelső képviselője.
Hazánkban a 2005. évi XXXVII. törvény nyilvánította május 9-ét Európa Napjává.
175 éve, 1840. április 1-jén született Nagyváradon Szilágyi Dezső jogász, országgyűlési képviselő, igazságügy-miniszter, képviselőházi elnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Bannerek

Olvasói fiók

Magyar Jogi Portál

Országház Könyvkiadó

MPGY

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo