Nyitó oldali csempék
Tartalom megjelenítő
Másfél évszázaddal ezelőtt, 1873. november 17-én jött létre hazánk fővárosa lényegében a mai formájában. Öt évvel a kiegyezés után egységes várossá olvadt össze az akkori Magyarország szívében, az ország területét átszelő legfontosabb folyó, a Duna két partján elhelyezkedő két uralmi, illetve gazdasági központ, Buda és Pest – valamint Óbuda és a Margit-sziget –, megteremtve az alapot ahhoz, hogy a magyar főváros a következő fél évszázad során milliós európai nagyvárossá váljon.
Az Országgyűlési Könyvtár szakmai támogatásáért járó Nagy Miklós-díj átadására november 8-án került sor az Országházban. Az Országgyűlés elnöke által a könyvtár fennállásának 150. évfordulója alkalmából alapított kitüntetést Stipta István jogtörténész, egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának emeritus professzora vehette át. A rendezvényen Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke köszöntötte a díjazottat és a szakmai közönséget.
Az Országgyűlési Könyvtár megalapítását az 1868. november 6-i képviselőházi házszabály 215. paragrafusa mondta ki: „A Ház, tagjainak használatára, könyvtárt állít, melybe azon könyvek, nyomtatványok, vagy egyéb kiadványok szereztetnek meg, melyek a törvényhozási munkálkodásnál szükséges adatokat tartalmaznak.”
Kedves Olvasóink!
Felhívjuk figyelmüket, hogy a könyvtár 2023. november 1-jén zárva tart.
Vámbéry Ármint, hazánk legnevesebb orientalistáját aligha kell bemutatnunk olvasóinknak. Egyetlen fiának, Vámbéry Rusztemnek a neve azonban minden bizonnyal kevésbé ismerősen cseng sokak számára, nem hétköznapi élettörténetéről és jogtudósi pályájáról pedig manapság ritkán esik szó. Alábbi írásunkkal a magyar kriminológia kiváló képviselőjére, a szabadságjogok egyik első hivatásos hazai védelmezőjére emlékezünk.
„Nincs kétség benne, hogy fejlődésünk sokkal czélirányosabb, szilárdabb és biztosabb leendett, ha a múltat alaposabban ismerjük minden körülmények közt: előnyeivel úgy, mint hibáival.” (A deákmonostori XIII. századi román basilika: székfoglaló beszédül a Magy. Tudom. Akadémiában előadta márt. 5. 1860, 4. p.) – írta Ipolyi Arnold folklorista és művészettörténész, Nagyvárad püspöke, akinek 200. születési évfordulója alkalmából egy kiállítást tekinthetnek meg a könyvtár eligazítójában.
Kedves Olvasóink!
Felhívjuk figyelmüket, hogy a könyvtár 2023. október 23-án, hétfőn a nemzeti ünnepre való tekintettel zárva tart.
Kellemes hosszú hétvégét kívánunk önöknek!
Kedves könyvtárhasználóink!
2023. október 1-november 30. között könyvtárhasználati felmérést végzünk, melyben az Önök segítségét kérjük. A kérdőívet az olvasói fiókba belépve érik el és tölthetik ki elektronikusan. Azok számára, akik nem az elektronikus térben vennének részt a felmérésben, nyomtatott kérdőíveket helyeztünk el a könyvtár tereiben.