Nyitó oldali csempék
Tartalom megjelenítő
250 éve, 1772. augusztus 5-én került sor a 16. század óta államközösségként létező Lengyel Királyság és Litván Nagyfejedelemség területének első felosztására a szomszédos nagyhatalmak: az Orosz Birodalom, a Porosz Királyság és a Habsburg Birodalom között.
A De historien des Ouden en Nieuwen Testaments…, (továbbiakban: De historien), azaz az Ó- és Újszövetség története című, holland nyelvű kötet 1695-ben jelent meg Amszterdamban, Joannes Stichter könyvkereskedő, illetve könyvkiadó kiadásában. A terjedelmes, 613 oldal hosszúságú mű a Biblia történetével, továbbá keresztény vallástörténettel, teológiával, az Ó-, illetve az Újszövetség magyarázatával foglalkozik.
Thomas Hobbes, (1588. április 5 – 1679. december 4.) angol filozófus, politikatudós, történész Oxfordban folytatott tanulmányait követően az arisztokrata Cavendish-család szolgálatába állt. Állása kivételes lehetőségeket teremtett számára: kiváló könyvtárakhoz lett hozzáférése, kapcsolatba került Galileoval, Descartes-tal, Ben Johnsonnal, illetve Francis Baconnel (az utóbbival öt éven át együtt is dolgozott), továbbá hosszabb időt töltött Európában, ahol megismerhette az aktuális művészeti, tudományos és filozófiai irányzatokat. 1640-ben rojalistaként a forradalmi események hatására elhagyta Angliát és 1651-ig Párizs mellett élt.
Ma már a tudományos világ és a közvélemény jelentős része egyetért abban, hogy az ipari forradalom óta nagyrészt emberi tevékenység által előidézett klímaváltozás zajlik a Földön, amely a korábban végbement lassú és fokozatos éghajlatváltozásokhoz képest egyértelműen gyorsabb és kiszámíthatatlanabb változásokat okoz a bolygó időjárásában és ökoszisztémájában. E változásokat pedig mindannyian saját bőrünkön érezzük, különösen a nyári hőhullámok és szárazság idején.
60 éve, 1962. június 29-én nyitották meg a Magyar Országgyűlések Írásai gyűjteményt, amely ezt a nevet 1991-ig viselte. A könyvtárban összegyűjtött országgyűlési dokumentumok mennyisége és az azokból való szakszerű tájékoztatás igénye tette szükségessé a tematikus különgyűjtemény kialakítását.
Kedves Olvasóink!
Az Országgyűlési Könyvtár nyitvatartása július-augusztusban az alábbiak szerint alakul:
2022. július – Megszokott hétköznapi nyitvatartás mellett szombatonként ZÁRVA tartunk.
2022. augusztus 1-31. – ZÁRVA
2022. szeptember 1-től ismét a szokásos nyitvatartási rendben látogathatnak el hozzánk.
Szép nyarat és kellemes pihenést kívánunk minden kedves olvasónknak!
A "Könyvtár, ami összeköt" – Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése ösztöndíj keretében 2022. szeptember 24. – október 23. között nyolc határon túli és két magyarországi szakember tölthet egyidejűleg egy hónapot az Országgyűlési Könyvtárban.
Az elmúlt mintegy 75 év során összesen több mint 1 millió főt számláló, az ENSZ zászlaja alatt dolgozó civil és szakszemélyzet járult hozzá a szervezet béketámogató műveleteinek sikeréhez. Az ENSZ békefenntartó missziói – bár a kezdetektől számos kritika is éri azokat – az elmúlt évtizedek során eredményesen küzdöttek a válság sújtotta régiók legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportjainak védelméért, jelentősen csökkentve ezzel a fegyveres konfliktusok áldozatainak számát.