Aktuális információk

Kedves Olvasóink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az egyes intézmények veszélyhelyzeti működéséről szóló 353/2022. (IX. 19.) Kormányrendelet alapján az Országgyűlési Könyvtár helyiségeiben a fűtés útján biztosított léghőmérséklet nem haladhatja meg a 18 Celsius-fokot.

Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

Az Országgyűlés elnöke immár tizedik alkalommal hirdeti meg a “Könyvtár, ami összeköt” – Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése című ösztöndíjprogramot. A kezdeményezés célja a fiatal magyar könyvtárosok közös munkavégzésének, tapasztalatcseréjének, szakmai együttműködésének elősegítése, támogatása.
​A második világháború után a Népszövetség Állandó Nemzetközi Bírósága utódaként jött létre az ENSZ legfőbb bírói fórumaként működű Nemzetközi Bíróság, amelynek statútuma (alapszabálya) alig tért el elődjének alapító okiratától. Az ENSZ Alapokmányának XIV. fejezete alapján felállított Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice) nem csupán, elődjéhez hasonlóan önálló jogalanyként született meg, hanem egyben az ENSZ egyik főszerveként, annak legfőbb bírói intézményeként kezdte meg működését.
A „vörös térképet” elkészítő Teleki Pál mellett Apponyi Albert az a magyar politikus, akinek a nevéhez leginkább kötődik a trianoni döntés megakadályozásáért folytatott küzdelem, a korabeli közvélemény és az utókor szemében egyaránt. Apponyi mögött ugyanakkor egy teljes, a történelmi Magyarországhoz kötődő életút állt, mire 73 évesen a magyar békeküldöttség vezetője lett.
Az Országgyűlési Könyvtár mint parlamenti könyvtár a kezdetektől rendszeresen és szervezetten gyűjti a magyar országgyűlések által kiadott, illetve a magyar parlamentarizmussal, annak történetével foglalkozó dokumentumokat. Ennek intézményesült formája az 1962 óta létező Magyar Parlamenti Gyűjtemény. Olvasóink rendszeresen fordulnak kérdésekkel a Magyar Parlamenti Gyűjtemény szakreferenseihez. A kérdések jellege meglehetősen szerteágazó, amint azt az alábbiakban bemutatott néhány példa is jól illusztrálja.
Az Egyesült Nemzetek elnevezés az Amerikai Egyesült Államok elnökétől, Franklin D. Roosevelttől származik. Először 1942-ben használták, amikor 26 ország képviselői kormányaik nevében kötelezettséget vállaltak, hogy együtt vállalják a harcot a tengelyhatalmak ellen. Az ENSZ Alapokmányát (Charter) az 1945 áprilisa és júniusa között tartott ENSZ Konferencián 50 nemzet képviselője dolgozta ki, és írta alá június 26-án. Lengyelország nem képviseltette magát a konferencián, de később aláírta az Alapokmányt, így 51 alapító tagállamról beszélhetünk.
Panka Károly 1882. július 30-án született Pécskán (Arad vármegye). Sárospatakon a Református főiskola, teológiai akadémia és gimnáziumba járt középiskolába, egyetemi tanulmányait 1901 őszétől Kolozsváron végezte, az államtudományi doktorátust is ott szerezte meg 1910-ben. 1903. szeptember 1-jén lépett a képviselőház szolgálatába, mindvégig itt dolgozott, összesen 37 évet, ezen belül a Képviselőházi Könyvtárban 34 évig munkálkodott.
Örömmel tájékoztatjuk önöket, hogy 2020. június 22-től, hétfőtől ismét látogatható az Országgyűlési Könyvtár. A nyári nyitvatartási rendnek megfelelően hétfőtől péntekig 9 és 20 óra között várjuk önöket, szombatonként pedig intézményünk zárva tart. Olvasójegyük érvényessége a zárvatartás időtartamával meghosszabbodik. A COVID-19 járványt követő helyzet azonban rendkívüli biztonsági intézkedések bevezetését teszi szükségessé olvasóink és munkatársaink védelme érdekében a könyvtár használata során.
A tőzsde a modern gazdaság, kereskedelem nélkülözhetetlen intézménye, a „piacok piaca”, a kereslet-kínálat központosítása; létrejöttéhez elengedhetetlen az üzletkötések tömegessé válása, s a helyettesíthetőség mind az áru, mind a fizetőeszköz oldalán. Budapesten, az eredetileg 1864-ben megnyitott egyesített Áru- és Értéktőzsde, több évtizedes szünet után 1990-ben nyitott újra. Az évforduló alkalmából áttekintjük az intézmény több mint 150 éves történetét.

Bannerek

Olvasói fiók

Hungaricana

Országház Könyvkiadó

MPGY

DTT

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo

Vr séta - v1