Aktuális információk

Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

Lengyelország első felosztásának évfordulója

250 éve, 1772. augusztus 5-én került sor a 16. század óta államközösségként létező Lengyel Királyság és Litván Nagyfejedelemség területének első felosztására a szomszédos nagyhatalmak: az Orosz Birodalom, a Porosz Királyság és a Habsburg Birodalom között.

Jan Matejko: A Lublini Unió (1869)

A német kisállamok és az orosz fejedelemségek közötti területet betöltő lengyel és litván állam 1385-ben lépett perszonálunióra. A következő évszázadok során Lengyelország és Litvánia politikai intézményrendszere fokozatosan közeledett egymáshoz, mígnem az 1569-ban elfogadott, Lublini Unióként ismert törvénnyel létrejött a két ország közös törvényhozása, ezzel pedig egy föderatív államközösség.

A közös államban a sűrűbben lakott Lengyelország volt a domináns fél: az új ország fővárosa Varsó lett, hivatalos fizetőeszköze a złoty. Miután az államot létrehozó Jagelló-dinasztia már 1572-ben kihalt, Lengyelország-Litvániában áttértek a nemesség általi szabad királyválasztásra. Az intézmény Európában itt működött a leghosszabb ideig, egészen az ország megszűnéséig – emiatt nevezik az államot a lengyel és a magyar történetírásban nemesi köztársaságnak.

Jan Matejko: Az 1791. május 3-ai alkotmány (1891)

Lengyelország-Litvánia a 16-17. századi Európa egyik legnagyobb és legnépesebb állama volt és regionális hatalomként komoly befolyást gyakorolt a közép-európai történésekre: 1683-ban például a lengyel-litván felmentősereg érkezése nélkül az Oszmán Birodalom elfoglalta volna Bécset, a Német-római Császárság akkori központját. Azonban az, hogy az államközösség korát megelőzően nagy létszámú réteg számára biztosított politikai jogokat, egy idő után ahhoz is elvezetett, hogy a szomszédos, központosított országok felismerték a lehetőséget, hogy érdekeik érvényesítésére kihasználhatják a lengyel-litván berendezkedés sajátosságait. A kisebbségi véleményeknek a törvényhozási folyamatban való figyelembevétele érdekében a 17. század közepén bevezették a szabad vétó intézményét, amely azt jelentette, hogy az országgyűléseken akár egyetlen követként részt vevő nemes is megakadályozhatta egy törvény elfogadását. A reform után tartott szejmek mintegy egyharmadán egyetlen törvényt sem tudtak keresztülvinni, a rendkívül lassú döntéshozatali folyamat miatt pedig az államközösség nem volt képes időben reagálni a felmerülő bel- és külpolitikai kihívásokra. Mindezen túlmenően a szabad vétó létezése jelentősen megkönnyítette a helyi politikába való külföldi beavatkozást is. A 18. századra Lengyelország-Litvániát már kivétel nélkül stabil abszolút monarchiák vették körül, már a szabad királyválasztás intézménye is geopolitikai versenyhátránnyá vált: a szomszédos dinasztiák anyagi erőforrásaikkal vagy akár erőszak alkalmazásával többször is képesek voltak elérni, hogy az érdekeiket jobban kiszolgáló uralkodókat válasszanak az országgyűléseken. A végletesen lelassult döntéshozatal és a nem az ország érdekeit első helyre helyező uralkodók sora oda vezetett, hogy a 18. század végére a lengyel-litván államszervezet már szinte működésképtelenné vált, és még az ország külső fenyegetésekkel szembeni védelmét sem volt képes megszervezni, az államszövetség területi integritásának megbontását azonban végső soron az európai hatalmi egyensúly megingása váltotta ki.

Jan Matejko: Az 1573-as királyválasztás (1889)

Az Oszmán Birodalom lemaradása Európa többi részétől a 18. század második felétől szabad utat nyitott Oroszország számára a Balkánon történő terjeszkedésre. Annak érdekében, hogy ne csak Oroszország gyarapodjon területekkel Európa keleti felén, és így erőfölényre tegyen szert a térség a többi nagyhatalmával szemben, II. (Nagy) Frigyes porosz király meggyőzte II. (Nagy) Katalin orosz cárnőt és Mária Terézia osztrák császárnőt, hogy hárman osszák fel egymás között az országaik között elhelyezkedő Lengyelország-Litvánia egyes területeit. Ausztria a regionális erőegyensúly fenntartása érdekében vett részt a megegyezésben, az orosz cár pedig azért ment bele az egyezségbe, mert a lengyel-litván állam szűkös erőforrásait megosztó bevonulás jóval kevesebb erőfeszítést igényelt, mint egy balkáni hadjárat.

1772. augusztus 5-én a három idegen hadsereg névleg a rend helyreállítása érdekében átlépte az államközösség határát. A szövetséges haderő még abban hónapban bevonult Varsóba és összehívatta a szejmet, hogy az hagyja jóvá az ország területe és lakossága csaknem egyharmadának elcsatolását.

Jean-Michel Moreau: Királyi torta. Szatirikus metszet Lengyelország első felosztásáról (1773)

A 11. század óta folyamatos lengyel és a 13. század óta folyamatos litván államiság 1793-95 folyamán szűnt meg a közös állam teljes felosztásával. Az 1793-as második felosztás kiváltó oka az 1791. május 3-án elfogadott lengyel alkotmány volt, amely új, egyszerre demokratikusabb és hatékonyabb politikai rendszert adott az immár egységes országgá alakított korábbi államközösségnek. Az új berendezkedésben benne rejlett Lengyelország újbóli megerősödésének, valamint a francia forradalmat követően Nyugat-Európában egyre népszerűbb szabadságeszmék keleti továbbterjedésének a lehetősége. Ez alkalommal csak Oroszország és Poroszország vett részt az akkori lengyel területek és lakosság több mint felének elcsatolásában – és az alkotmány visszavonatásában. Az újabb felosztást követően az országban felkelés tört ki a külföldi megszállás és befolyás ellen, ami 1795-re vereséggel és Lengyelország maradék területének a három szomszéd közötti elosztásával végződött.

Az önálló lengyel és a független litván állam az első világháború lezárásakor, a Német Birodalom és Ausztria-Magyarország vereségét, illetve az Orosz Birodalom összeomlását követően jött létre ismét 1918-ban.

Bannerek

Olvasói fiók

Hungaricana

Országház Könyvkiadó

MPGY

DTT

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo

Vr séta - v1