Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

Könyvtár, ami összeköt – A második hét

Az ösztöndíjprogram második hetének első napját az Országos Széchényi Könyvtár megismerésével töltötték a könyvtárosok. Bebarangolhatták az épületet, hallottak az intézmény történetéről, majd az OSZK gyűjteménymegőrzési és digitalizálási tevékenységéről, illetve a Digitális Bölcsészeti Központ és a Könyvtári Intézet munkájáról tudhattak meg részleteket. A vendéglátók játékra is invitálták ösztöndíjasainkat, melynek keretében megoldhatták a Széchényi szabadulószoba feladványait. Hétfő délután pedig még a KSH Könyvtár felfedezésére is jutott idő.

Kedden a részvevők az ELTE Egyetemi Könyvtárban töltötték a délelőttöt, ami szintén nagyon tartalmas volt. Az általános könyvtári vezetés után a muzeális állomány dokumentumairól kaptak áttekintést, majd a kollégák a Restaurátor-műhelyben folyó munka rejtelmeibe avatták be a könyvtárosokat, akik az Eötvös-kiállítás megtekintésével zárták az ott töltött időt. Délután két egyházi könyvtárat látogattak meg: a Piarista Gimnázium és a Sapientia Hittudományi Egyetem könyvtárának munkájába nyerhettek betekintést.

Szerdán délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában a résztvevők megismerhették az intézmény történetét, állományát, országos feladatait, majd megtekintették a Karikó Katalinról szóló kiállítást, a Kézirat és Régi Könyvek Gyűjteményét, valamint a Keleti Gyűjteményt. Délután a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban folytatódott a program, ahol dr. Fodor Péter főigazgató úr beszélt az intézmény munkájáról. Előadásában a könyvtár történetének főbb fordulópontjait, a FSZEK hálózatát és fejlesztési programjait, a könyvtár stratégiai tervét és annak megvalósítását vázolta fel, majd a könyvtár helyiségeiben, gyűjteményeiben tett sétával zárult a látogatás.

Csütörtökön a könyvtárosok a szakmai érdeklődésüknek megfelelő választott helyszínen töltötték a napot. Voltak, akik a Ceglédi Városi Könyvtárat vagy Péteri község könyvtárát választották, de olyanok is, akik az Országgyűlési Könyvtár bizonyos munkafolyamatairól kívántak mélyebb ismereteket szerezni.

Pénteken az ünnepélyes programzárás alkalmával az ösztöndíjasok és a delegált könyvtárosok egyaránt elmondhatták tapasztalataikat, illetve megfogalmazhatták javaslataikat a jövőre nézve.

Az Országgyűlési Könyvtár nevében ezúton köszönjük minden résztvevőnek a programhoz való aktív és lelkes hozzáállást, a fogadó intézményeknek pedig a kedves fogadtatást és mindazt a munkát, mellyel hozzájárultak a „Könyvtár, ami összeköt” program ismételt sikeréhez.

 

Bannerek

Olvasói fiók

Magyar Jogi Portál

Országház Könyvkiadó

MPGY

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo