Nyitó oldali csempék






Tartalom megjelenítő
Vissza A jog érvényesülésének térsége az Európai Unióban
Dr. Gombos Katalin, aki számos, európai joggal foglalkozó magas színvonalú szakkönyv szerzője, a CompLex kiadó által megjelentetett könyvében többek között a jog jelentősége Európában, a jog érvényesülésének térsége és ennek gyakorlati megvalósulása mellett a polgári és kereskedelmi ügyekben való igazságügyi együttműködés harmonizációs szabályait kutatja.
A jog érvényesülésén alapuló európai térség azt jelenti, hogy az Európai Unióban az igazságszolgáltatáshoz való megfelelő hozzáférést, az igazságügyi hatóságok közötti hatékonyabb együttműködést és a bírósági határozatok EU-n belüli szabad mozgását kell megvalósítani.
"A jog érvényesülése szempontjából lényeges kérdés, hogy mik azok a normák, amelyeket »jogként« összegezve veszünk számításba. Európában a jogfogalom több dimenzióban, az egyes államok jogrendszerei szintjén, az uniós jog terepén és legtágabban az európai jogi színtéren is vizsgálható" - írja a szerző bevezetőjében.
A több száz felhasznált jogesetet a mű végén időrendi mutatóban találjuk. A szerző a luxembourgi Európai Bíróság jogesetei mellett a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága jogeseteit is felhasználta kutatásához.
A könyv a könnyebb befogadhatóság érdekében kötetlenebb stílusban íródott, ugyanakkor pontosság és adatgazdagság jellemzi, a kötet végén pedig részletes irodalomjegyzék található.
A kiadvány raktári jelzete az OGYK-ban: 905.688 EU KK II
